Nagyatád az abszolutizmus korában (1700-1820)

Hiába sikerült kiűzni a törököket a magyarok lakta területekről, ez mégsem eredményezte az ország önállóságának és egységesítésének helyreállítását. Habsburg császár a visszafoglalt területeket az új birtokainak tekintette és saját politikai célkitűzései szerint kormányozta. Ezáltal továbbra is fennmaradt az ország területi megosztottsága.

A szultán helyett már a császárnak kellett fizetni az adót. A parasztság egyrészt pénzzel adózott, másrészt élelmezte a hadsereget és szállást biztosított a katonák számára a téli hónapokban.  A lakosság számára egyre elviselhetetlenné vált a közteherviselés, ami végül 1703. májusában elindította a felkelést és Rákóczi Ferenc vezetésével megkezdődött a szabadságharc.

Somogy megye birtoklásáért folyamatos harcok dúltak a kurucok és a labancok között. A császári hadvezetés rác csapatokat bérelt fel a lázadók leverésére, amelyek 1704-ben hatalmas pusztítást végeztek a megye településeiben. Azonban kurucokat csak 1709-re sikerült kiszorítaniuk a megyéből. Az 1711-ben megkötött szatmári béke a szabadságharc végét jelentette.

1712-re Atád tisztán szláv településsé vált.

Az 1712-ben trónra kerülő III. Károly elfogadta az országgyűlés azon reformját, miszerint az adózás rendszerét helyezzék új, korszerűbb alapokra, amihez egy új összeírásra volt szükség. Az összeírás szerint: a falu a Kanizsai járásba tartozott, összesen 363,5 köböl szántófölddel, 26 kaszás réttel rendelkezett. Az erdőt a jobbágyok földesúri engedéllyel használhatták disznó legeltetésre,makkoltatásra és faizásra. A nagyatádiak Ötvöskónyi szőlőhegyén neveltek szőlőt. Atád két lisztet őrlő malommal is rendelkezett, azonban az 1720-as összeírásban az egyik malom Henész területére esett.

1722-től a Czindery család birtokába került Atád. Elsőként, Czindery Ignác Ferenc földesúr, aki büszkén viselte a „nagyatádi” előnevet (Czindery de Nagyatád), birtokba vette az elhagyott ún. pusztatelkeket és faluhatárt is. Kisajátította a legelők és az értékesebb erdők részeit.

Az akkoriban csak Döbrőnek (ma Dögrög puszta) nevezett területet az atádiak szabadon használhatták, de a csurgói földesúr erőszakosan kisajátította a területet, ledöntötte a döbrői és a taranyi határköveket. Ezért vizsgálaltot indítottak az ügyben. A rendezés keretében helyreállították Atád és Bodvica közötti határokat is, mivel Atád és Döbrő határa a Bodvica melletti mocsaras területen álló hídnál volt. Atád, Döbrő és Szentlászló (ma Szentlászló puszta) közötti határt a Nagy-hegy elnevezésű helynél állapították meg. 

Dögrög puszta birtoklásáért 1734-ben újabb pereskedés kezdődött Czindery Ignác Ferenc és Festetics Kristóf között. Ekkor Atád és Tarany észak-dél határvonala északon ott kezdődött, ahol északról Szentlászló puszta, nyugatról Döbrög puszta, keletről pedig Atád területe találkozott. Dél felé haladva keresztezte az Atád–Berzence között lévő utat, majd Tarany azon délkeleti településrészéig vezetett, amit egykor Gyertyánosnak neveztek.

Czindery kérvényezésére 1744. május 15-én Nagyatád újabb vásártartási jogot kapott. Az eleinte évenként kettő, majd öt vásárt a templom előtti téren (furom) tartották. A megindult fejlődés hatására kezdték a helységet Nagy Atádként említeni, bár a megye okiratain továbbra is Atádként, illetve  –Magyaratádtól történő megkülönböztetés érdekében–, Rinya Atádként jegyezték le.

1758. decemberében született meg község első urbáriuma, amelyben egységes alapokra helyezték a földesúr és a jobbágyok közötti viszonyt. Megszabták a különböző adók és robot nagyságát, a földterületek használati jogát.

A lakosság számának gyarapodása az utcák nagyságának, illetve az utcahálózat bővülésével járt. A betelepítések, a beköltözések gyorsan megváltoztatták a város társadalmát, ami a gazdasági életben is nyomot hagyott: iparosok és kézművesek sokasága növelte a térség, valamint a földesúr jövedelmét. Az 1750-es évetől már három kocsmával rendelkezett, ebből egy Kisatádon a Kis utcában (mai Kápolna utca) állt.