Török megszállás időszaka

A magyar történelem egyik lepusztítóbb időszaka az 1541-től kezdődő török megszállás  másfél évszázada. Ekkor az ország jelentős területeket vesztett, gazdasága hanyatlásnak indult. Az 1683-as Bécs melletti vereséget követően a Szent Szövetség kiűzte a törököket a Hódoltság túlnyomó részéről.

1543-ban Siklós, majd Pécs török fennhatóság alá került, így a török portyák egyre gyakoribbak lettek Somogy megye területén. Az 1550. évi török hadjáratot sikerült visszaverni, de nagy pusztítással járt. 1555-ben a magyarok még megvédték Szigetvár várát, viszont többek közt elesett Babócsa. A Rinya völgyében fekvő virágzó falvakat felégették, köztük Nagy- és Kisatádot, Bodafalvát, Kivadárt, Barátit, Döbrögfalvát, Szentkirályfalvát és még jó néhány települést. Kisatád lakóinak „Henész templom körül emelt föld-palánk” nyújtott menedéket. (6. térkép)

Az általános helyzet romlását az adólajstromból tudjuk leginkább nyomon követni. Az adóösszeírásból látszik, hogy a király egyre kevesebb településen szedhette az adót, helyette a törökök hajtották be azt a lakosoktól.  A török lejegyzések alapján a „hitetlen fejadó-defterében” Kis-Atád a Rinya jobb partján, míg Nagy-Atád a bal partján helyezkedik el hét, ill. nyolc házzal. Azonban egy későbbi összeírásban Nagyatádot 12 házzal említik, ellenben Kisatádról nincs adat. Valószínűleg átmenetileg lakatlanná vált, vagy az összeíró „egyesítette” Nagyatáddal.  Elképzelhető, hogy XVI-XVII. században a török portyák elől Atád lakossága hol Nagy-, hol Kisatádon rejtőzött el, megnehezítve az adószedők dolgát.

1566. augusztus 6-án I. Szulejmán hadseregével ostrom alá vette Szigetvárat. A szeptemberig tartó ütközet miatt az utánpótlás érdekében a közeli falvakat  rendszeresen kifosztották. A vár elestével védtelenné vált Somogy megye, így  egyenes út vezetett a kanizsai végvárhoz. Kanizsa megszerzését követően 1600 végén a törökök létrehozták Magyarországon a negyedik vilajetet.   

A XVII. század végén blokádháború vette kezdetét a végvárak visszafoglalásáért. Egész járások váltak lakatlanná, a falvak és a mezővárosok elpusztultak. A Rinya völgyében a török megszállás előtti évtizedekben összesen 41 lakott helység létezhetett, 1689-re számuk tízre csökkent.

A Nagyatádról szóló adatok alapján tudhatjuk, hogy a falu nem pusztult el, sőt több településsel illegálisan részt vett a török végvár ellátásában. A helyi parasztoktól a törököket szolgáló szerb „hajdú kereskedők” mindent felvásároltak, ezzel biztosítva az utánpótlást a törökök számára. A török megszállás alatt a Rinya mentén fekvő településeken élők sajátos helyzete jól tükrözi az egész országban uralkodó kaotikus körülményeket: a parasztok háborús kereskedelemre kényszerültek, hogy puszta létüket és túlélésüket biztosítsák.

A háborús területen a népességszám stagnált, ami elsősorban az illír, vagyis délszláv betelepüléssel magyarázható. Ennek következménye, hogy a Kis-Atád elnevezést egyre gyakrabban felváltotta a Horvát-Atád megjelölés. A térségben a legjelentősebb a horvátok (sokacok) bevándorlása volt. Az etnikai struktúra megváltozása akkoriban nem okozott feszültséget a lakosság körében, hiszen a modern nemzeti öntudatra ébredés gondolata még ismeretlen volt. A „horvátosodás” egy olyan szerencsés folyamatnak tekinthető, ami Atád túlélését biztosította a megszállás évtizedei alatt.